„A képkereskedelem egyik legfontosabb formája Németalföldön a 16. század végétől az aukció, az árverés volt. A legtöbb esetben hagyatékok kerültek árverésre, s a képek szempontjából mindenekelőtt a művészek, gyűjtők hagyatéka játszotta a főszerepet.” [1] Akit elbűvölnek a régi mesterek alkotásai, értékükre, azok alakulására kíváncsi, aki rendszeresen figyeli a hazai és nemzetközi aukciós piacot, annak szinte kötelező olvasmány Martos Gábor legújabb könyve. De azok sem fognak csalódni, akik a számok mögött a történeteket, a korszakok megismerését keresik. Egyszóval galériásoknak, műgyűjtőknek és művészettörténészeknek mindenképp fontos elolvasni a Műkereskedelem legjeit.

„A szerző a világ műkereskedelmének elmúlt háromszáz évén át vezető útra hívja az olvasót: harminchét árverési rekordot, valamint néhány magánüzlet során született csúcsárat hozó adásvételt és azok főszereplőit vonultatja fel a kötet oldalain” – így írja le a könyv fülszövege az olvasóra váró különleges kalandokat. Igazi műgyűjtő pikareszk, utazás a műgyűjtés történetének nagy alkalmai, eseményei, izgalmas árverései között. Martos már korábbi könyveiben (A tőzsdeügynök képei, Egy cápa ára, Ilyet én is tudok, Önarckép nyaklánccal) alaposan körbejárta a műgyűjtés különböző szempontjait, a gyűjteményeket és a vásárlók reakcióit egy-egy jelentős képeladásra. Foglalkozott speciális területekkel (kortárs piac) sőt bemerészkedett a gender művészeti világába is (Önarckép nyaklánccal. Női alkotók a műkereskedelemben).

Mostani kötete az 1701. április 20-i amszterdami árverés slágerének bizonyuló, Gerrit (vagy Gerard) Dou holland mester azóta megsemmisült képének aukcionálásával indul. Az egyes árverések eredményét, a tulajdonosról tulajdonosra szálló műalkotások sorsát már az első esetnél megfigyelhetjük. Martos oknyomozó riporterként követi az egykori legnagyobb leütések képeinek sorsát. Ennek során nemcsak a művész rövid életrajzával ismerkedhetünk meg, hanem a képet birtokló, azokat tovább- és továbbadó tulajdonosokéval is. Nyomon követi a képek vándorlásának útvonalát, s eközben gyakran évszázadokon keresztül vezeti az olvasót gyűjtőtől gyűjtőig. Ezek a regényesnek is mondható, egymást követő adás-vételek a történelmi korszakokba is bepillantást engednek (például, hogy a zsidó származású gyűjtők kiknek és hogyan értékesítették remekműveiket vagy épp mentették át azokat Svájcba vagy az Egyesült Államokba). A rengeteg tulajdonos közül sokan a különböző képtörténetek felfejtése során újra és újra felbukkannak. Meghökkentő például, hogy az 1958. október 15-én a londoni Sothesby’s Goldschmidt-árverésén aukcionált Fiú vörös mellényben című kép (Cezanne) tíz tulajdonos kezén ment keresztül: volt, hogy az eladó később újra megvásárolta a művet, míg végül célba ért az alkotás a washingtoni National Gallery of Art falára.

A szerző sokat foglalkozik az árakkal, megtudhatjuk, hogy például Rembrandt egykoron ötszáz guldent kapott az Arisztotelész Homérosz mellszobrával című alkotásáért, amely majd1961-ben 2 300 000 dollárért cserélt gazdát (tizenharmadjára), közben két alkalommal oda-vissza vásárlással. Érdekes lenne ismerni a századokkal ezelőtti vásárlások mai – mondjuk dollárra – történő átszámítását, így az értéknövekedést is jobban átélhetné az olvasó. Mindenesetre izgalmas olvasmány Martos Gábor könyve. A „forintosított” művészet, az eladó és vevő közötti viszony, a képek vándorlása és azok jelenlegi helyzete (vagy mint a Dou-kép esetében, az eltűnése) gondolatébresztően szól a művek eszmei és dologi értékének alakulásáról.

[1] Garas Klára: Kortársak a németalföldi festészetről, Gondolat, 1967