Világszerte a műkereskedelem az egyetlen olyan piac, ahol a konkurenciaharc nem lefelé, hanem felfelé nyomja az árakat – magyarázta Martos Gábor művészeti író, aki 2000 óta foglalkozik intenzíven a műkereskedelem elméleti kérdéseivel, és a témából Magyarországon elsőként szerzett PhD-fokozatot. Immár az ötödik kötete került a boltokba: A műkereskedelem legjei. Árverési csúcsok 1701-től napjainkig.

A szerző a világ műkereskedelmének elmúlt háromszáz évén át vezető útra hívja az olvasót: 37 árverési rekordot, valamint néhány, magánüzlet során született csúcsárat hozó adásvételt és azok főszereplőit vonultatja fel a kötet oldalain, mindezt érdekesebbnél érdekesebb történeteken keresztül teszi. A 37 rekordert 36 műalkotás adja (egy van Dyck-kép ugyanis kétszer is feljutott a dobogó legfelső fokára), ezen belül 34 festménnyel, egy grafikával és egy szoborral ismerkedhetünk meg. Mindezeket a műveket 18 alkotó jegyzi, többek között Gerrit Dou, Rembrandt, Romney, Rubens, van Gogh vagy Picasso egy-egy műve többször a csúcslista élére állt.

„Az impresszionista festőművész, Renoir fogalmazott egy közismert bonmot-jában:

Az egyetlen barométer, amely jelzi a festészet értékét, az árverési csarnok.

S miközben ez az ár kifejezi a gyűjtők csodálatát, semmit nem von le az alkotások művészi értékéből, ha úgy tetszik, a szépségükből. Legfeljebb csak egyfajta sajátos, »piaci« módon mérve megerősíti” – fogalmazott Martos Gábor.

A történet egy 1701. évi amszterdami árveréssel indul, ugyanis a szakértők szerint ez volt az első olyan nyilvános műkereskedelmi eladás, amellyel kapcsolatosan kijelenthető: itt cserélt gazdát az addig legdrágábban elkelt műalkotás a világon. Gerrit Dou Interieur met vrouw en kind (Szobabelső asszonnyal és gyermekkel) című képéért 4025 guldent fizetett az új tulajdonosa – összevetésképpen: ebben az időben egy ács évi 450 gulden fizetést kapott.

A világ árverési csúcstartója: Leonardo da Vinci Salvator Mundija (A világ üdvözítője/megváltója) 2017-ben New Yorkban a Christie'snél tört az élre, jutalékokkal együtt 450 312 500 dollárért (akkori árfolyamon 119,462 milliárd forintért) került az új tulajdonosához

A könyvben ezután sorjáznak az izgalmas sztorik, de most helyhiány miatt ugorjunk rögtön a lista végére, a világ jelenlegi árverési csúcstartójához! Leonardo da Vinci Salvator Mundija (A világ üdvözítője/megváltója) 2017-ben New Yorkban a Christie's auk­ciós­ház ár­verésén tört az élre, jutalékokkal együtt 450 312 500 dollárért (akkori árfolyamon 119,462 milliárd forintért) került az új tulajdonosához. Ez az összeg két és félszerese annak, amennyit mindaddig árverésen egy műtárgyért kifizettek (Picasso: Les Femmes d”Alger Version O; Algériai nők O változat; 2015, New York, Christie's, 178 365 000 dollár, azaz akkori árfolyamon átszámítva 48,819 milliárd forint).

A kalandnak ezzel koránt sincs vége, hiszen mindig izgalmas kérdés, hogy ki a vásárló, hová kerül a műtárgy. A Salvator Mundi az árverés után egészen egyszerűen eltűnt. Bár a Chris­tie's megerősítette, hogy az Abu-Dzabi Kulturális és Idegenforgalmi Minisztérium vásárolta meg, és a közönség számára az Abu-Dzabi Louvre Múzeumban lesz látható, azonban sosem került a látogatók elé. „Ennek részben akár az is lehetett az oka, hogy Szaúd-Arábiá­ban az emberábrázolás kényes téma, főképp, ha keresztény vallással kapcsolatos képről van szó. Az ottani muzulmán hittételek szerint ugyanis ha Jézus »csak« próféta, akkor lehet ábrázolni, ha viszont isten, akkor tilos. Feltételezések szerint a festményt vagy a koronaherceg egyik magánpalotájában, vagy az egyik jachtján, a Serenán őrzik. Ha ez utóbbi az igaz, akkor szép egybeesés, hogy a koronaherceg a 134 méter hosszú, hatemeletes, hét úszómedencés, heli­kop­ter­le­szállóval rendelkező hajóért és a Leonardo-festményért gyakorlatilag ugyanakkora összeget fizetett.”

Hogy „be tudjuk lőni” Leonardo munkáinak az értékét, a szerző még egy adalékkal szolgált. 1962 decemberében, mielőtt több hónapos amerikai kiállítássorozatra vitték volna a Louvre-ból a világ talán legismertebb képét, a Mona Lisa című Leonardo-portrét, a párizsi intézmény 100 millió dollárra becsülte és biztosíttatta azt – ez az akkori összeg egyes számítások szerint, az inflációt figyelembe véve, ma nagyjából 800 millió dollárnak felel meg.

Martos Gábor szerint „a műtárgypiac olyan, mint az óriáskerék: egyszer fent, egyszer lent. Egyetlen, igazán el nem hanyagolható különbséggel: az óriáskerék tökéletesen kimért és mindig ugyanúgy működő szabályaival szemben itt csak ritkán tudhatjuk, hogy mikor éppen mi és főleg miért van fent, és mi lent”.