Kjersti Annesdatter Skomsvold regénye az anyává válás története, csendes, szinte alig érzékelhető humorral, nem lineárisan elbeszélve: ahogy egy szingli, a harmincas évei közepén járó nő anyává érik a mindennapokban, miközben az alkotáshoz szükséges energiáit is próbálja megőrizni. Az anyasággal járó stresszhelyzetek és örömteli meglepetések mellett visszaemlékezésekből kibomlik a családdá váláshoz vezető szerelem története, amelyet a felnőtt életet és alkotást kísérő, olykor depresszióba hajló melankóliát rögzítő megfigyelések és belátások kísérnek.

Kjersti Annesdatter Skomsvold regénye első pillantásra nem is tűnik regénynek: a könyv rövidebb-hosszabb, sokszor összefüggéstelennek tűnő szócikkekből ám össze, ám ezekből a szócikkekből a végére kiviláglik, hogy egy nagyon is átgondoltan és zseniálisan megkomponált, sűrű, ugyanakkor észrevehetetlen és szép szövetű regénnyé áll össze, a végére minden a pusztába kiáltott gondolatnak meglesz a maga helye és oka, egy rendkívül tudatosan megszerkesztett, mégis nagyon őszinte könyv a félelmekről, a változásokról, amely egy szerelem, egy családalapítás és az anyává válás történetét és problémáit, szép pillanatait meséli el. 

A szerző informatikus-matematikusnak tanult, a húszas évei közepén volt egy betegsége, krónikus fáradtság szindrómával diagnosztizálták, amire csak úgy hivatkozik, hogy a betegség. Ebből az állapotból az írás rángatta ki, aztán szerelembe esett és családot alapítottak. Első gyermeke születésekor rettegett, hogy a betegsége visszatér, hiszen nem volt idő az írásra, arra a tevékenységre, amely meggyógyította, emiatt hihetetlen feszültség volt benne, miközben egy mély krízist élt át az élete gyökeres megváltozása miatt. Hiszen az anyává válás, ha jól akarjuk csinálni, egy krízis, egy sokk, minden egyes szép pillanataival együtt, hiszen egy teljesen új élmény, egy egészen új szintű felelősség.

Aztán amikor a második gyermeke született, elhatározta, hogy nem hagyja elveszni a gondolatait: írni fog, rövidebb-hosszabb széljegyzeteket minden nap, leírja a gondolatait. Ezekből született meg ez a könyv, amely mérhetetlenül őszintén beszél arról a rengeteg változásról, amit az anyává válás jelentett, azokról az újfajta félelmekről, amelyek megjelentek az életében, arról a krízisről, amit átélt - és közben egy kis bűntudat is felvillan a sorok között, hogy első gyermekének talán kevésbé tudott jó anyja lenni éppen e félelmek miatt.

Finom humorral átszőtt könyv ez, amely az autofikció határán billeg, igazi, hamisítatlan kortárs norvég irodalom, annak minden megszokott szépségével, tömörségével, mélységével és őszinteségével egyik kedvenc fordítóm, Petrikovics Edit tolmácsolásában.