Újabb bizonyíték arra, hogy a kortárs norvég írókra oda kell figyelni. Kjersti Annesdatter Skomsvold A gyerek című regénye modern vallomás az anyaságról, öregedésről, születésről, párkapcsolatokról. A könyvet Torma Tamás mutatja be.

„Tizennyolc hónap leforgása alatt két gyermekem született; és most már nem vagyok olyan lassú. Harmincnégy évig lassú voltam, de az elmúlt háromban minden olyan gyorsan ment.” Kjersti Annesdatter Skomsvold a másodszülött gyermekéhez beszél, de többnyire az elsőről mesél zsigeri, költői, gyönyörű, kopogósan naturalista szövegekkel.

Az írónő regények, versek mellett gyerekeknek is ír, ám negyedik könyve, az öt év alatt több mint tíz nyelvre lefordított A gyerek nem nekik szól. A terhesség, az anyává válás kötete, ami szép lassan tágítja a fókuszát, és válik a szerelmek, a párkapcsolatok, a szülői lét, az öregedés portréjává, aminek mozaikdarabkáiban sokan magukra ismerhetnek. És még egy ismerős: Skomsvold női tartalommal tölti meg a kortárs norvég szépirodalomban egyre népszerűbb műfajt, a fiktív elemekkel színesített önéletrajzot, amiben az olvasó úgy érezheti, hogy a narrátor, az egyes szám első személy és a főszereplő közös halmazt alkot.

Így aztán Skomsvold elég gyorsan a mindennapi élet másik norvég krónikása, Karl Ove Knausgaard mellé kerül az irodalmi polcon. Skomsvold költőibb ugyan, olykor szinte szürreálisabb, de az önéletrajzi hétköznapok és a környezet aprólékos megfigyelése és a pátoszmentes hang igen hasonló.

Az egyes szám első személyben mesélésben felerősödik a belső magány hangja, a belőle kiinduló naplószerű pásztázás a női történések számbavétele. A születés ugródeszkájáról startol, majd halad a szülés, a csecsemő–anya szimbiózis olykor zűrzavaros valóságán át, mígnem az alámerülésből nyugodtabb vizekre ér. Depresszió, lebegés az álmatlanságban, álomszerű pillanatok, a korai anyaság mindent átjáró kimerültsége. Aztán a dolgok lassan kisimulnak, az első gyermek születése után elvesztett íráskészség visszatér.

TORMA TAMÁS