Mi a jó nekünk?
Isten jó, még ha ezt néha ügyesen titkolja is. Ez világos számunkra, hiszen néha Jóistennek szólítjuk. Mérhetetlen jóságának kétségbevonhatatlan, kézzelfogható bizonyítékai nap mint nap itt hevernek a lábunk előtt, rajtunk múlik, hogy észreveszszük-e őket és lehajolunk-e értük. Persze gyakran még így is elkél a segítség. Az én egyik lelki vezetőm például Bernadette nővér, de nem csak az enyém természetesen. Bernadette nővér nem akadt el a reneszánsznál, korunk kihívásainak megfelelően elektronikus levelekben küldi üzeneteit szerte a világba Rómából, a Szent István Házból, Adj helyet a jónak címmel. Mondhatjuk (öröm)hírlevelek ezek, példázatok, történetek, versek, képek, szeretettel és mindennapi imáival küldi őket, derűt és a félelemmentes élet lehetőségét sugározva. Egy biztos, Bernadette nővér mentes a jóra való restségtől. A jóra valórestség (képünkön Hieronymus Bosch munkája), a kevélység, a fösvénység, a bujaság, az irigység, a torkosság és a harag mellett a hét főbűn egyike. A hét főbűnre az ókori világban a gonosz megtestesüléseként tekintettek, a zsidó–keresztény kultúrkörben pedig az erkölcstelenség elleni harcban kapott kiemelt szerepet. Tegyük hozzá, helyesen. Ha mindez nincs, már régen megették volna egymást az emberek.
De mit mondanak ezek a kifejezések a ma emberének? Egyáltalán maradt-e még valami szerepük egy olyan korban, amelyben úgy tűnik, szinte mindent meg lehet tenni, büntetlenül? Nos az már kiderült, hogy érdekfeszítően beszélni, írni vétekről és bűnről lehetséges. A Typotex Kiadó A 7 főbűn című sorozatában (Francesca Rigotti: Torkosság – A falánkság szenvedélye című könyvéről már megemlékeztünk az Infrakultúra hasábjain) hét tudós járja körül a témákat, lebilincselő izgalmakat kínálva az olvasónak. Sergio Benvenuto Jóra való restség – A közönyösség szenvedélye című munkája egyszerre kalandos és filozofikus. Amint azt az alcím ebben az esetben is sugallja, a szerző inkább szenvedélyként értelmezi a bűnt. Akkor viszont valamennyien szenvedélybetegek vagyunk, még a legszikárabb arcok, az ateisták és az absztinensek is. A történet az egyiptomi kősivatagban kezdődik, ahol egy magányos szerzetes egész élete során arra törekszik, hogy minél jobban hasonlítson Krisztusra és szakadatlan küzdelmet folytat a déli démonnal, a restséggel. Mert a csüggedés, a nemtörődömség, a közöny, a hanyagság akkor támad, amikor a legmagasabban van a nap és így lesz majd a középkori kolostorokban is. A középkori lista még megkülönböztette a restség és a szomorúság bűnét. A restséghez tartozott a henyeség, a lustaság, az alkalmatlankodás, a semmittevés, a nyugtalanság, a gondolatok elkalandozása, a bőbeszédűség és a kíváncsiság. A szomorúsághoz pedig a neheztelés, a kishitűség és az elkeseredés. Aztán a nagy újító, Gergely pápa nyolcról hétre csökkentette a főbűnök számát, az említett két bűnt egyszerűen összevonta. Ha összeolvassuk a két halmazt, nem más jön ki belőle, mint amit ma depressziónak hívunk és külön iparág foglalkozik vele. És már el is jutottunk a kolostorok hűvöséből a világi létbe, ahol Benvenuto szintén otthonosan mozogva kalauzolja olvasóját. Schopenhauer, Nietzsche, Baudelaire, Csehov, Freud, Heidegger, Camus, Beckett a húzónevek. Oblomovizmus, nárcizmus, egzisztencialista különállás, egészen napjaink biotechnológiai kultúrájáig. Benvenuto könyve letehetetlen, fura módon olyan, mint egy jól kiválasztott, növényi eredetű antidepresszáns. Viszont egy pillanatra se felejtsük el azt a boszorkányokkal kapcsolatos középkori megállapítást, mely szerint a sátán az őrült nőket kedveli.
