Ex libris
Néha szép könyvek is kerülnek az asztalra. A nemrég elhunyt francia művészetfilozófus könyve gyönyörű, szinte erotikus élvezet a szöveg a szép papíron, akárcsak a képek, melyekről írt. Utoljára talán Dalí írt ilyen erotikusan Millet Angelusáról. Seláf Levente is jól oldotta meg a feladatot: Arasse hol dialogikus, hol megszólító szövegei a magyar olvasót is megszólítják, bevonják. Arrase öt talányos képet választ. Talányok, ha nem nézünk bátran. Az ágy alá bújt szerető tekintetének irányáról, a rajtakapó férj saját vágyának eluralkodásáról a féltékenység felett, az angyali üdvözlet alján vánszorgó csigáról mind ott a kulcs a kép és a kultúra párbeszédében, csak hinnünk kell a szemünknek. Az igazi frivol fricskákat mindig a képben magában elrejtett képi rejtvény adja: a furán rossz irányba ugató kutya, az indokolatlanul térdelő leány, a rossz helyen matató kéz, a saját vásznától eltávolodó festő megmutatja a fura izgalmat a jelenetben, ha merjük rendesen megnézni a képet. Arasse örök tanácsai nem a művészettörténészeknek, hanem az embereknek szólnak: nézzétek a képet, mint a világot néznétek. Az egész könyvben is van egy fricska. „Magdolna haja megtérítette a szőrét; jó és szép... hajzatot csinált belőle. A másikat, a kis illatosat jobb elfelejteni: már nem kell semmire" (113. o.), szól a Magdolna gyapja című tanulmány, s ez az egyetlen, melyhez nincsen kép, pedig Caravaggiótól és Grecótól kezdve lenne. Hol itt a fricska? A könyv egészében. A lányoknak-asszonyoknak a reneszánsz képeken s a későbbi „idézőkön", még Manet-nál sincs szőrzetük „ott", bizony csupa szelíden erotikus képet kapunk a nyárra.
