Joseph Brodsky: Velence vízjele

Watermark

totaliber.blog.hu, 2012. február 22., jeva

Bizonyosan két csoportba sorolhatók az emberek: aki járt már Velencében, és aki szeretne elutazni oda. Ezt még akkor is tekinthetjük alapigazságnak, ha nekem Itáliából Toscana, vizes-csatornás városból pedig Szentpétervár a nyerő. Azért választottam a Velence vízjelét olvasmányul, mert Brodszkij írta. (Ez a könyve angolos névátírással jelent meg, vélhetően, mert angol nyelven írta, de a szövegben nevét a magyar átírással használom.) Brodszkijt nem ismerem, de szerepelt egy remek könyvben, sőt ... Tovább

Velence vízjele

konyvekplusz.blogspot.com, 2011. június 15., egy ember

Ennek a könyvnek két főszereplője van. Az egyik Brodsky a leningrádi zsidó fiú, aki túlélte a blokádot, és a háború utáni nyomort. Otthagyta az iskolát, megpróbálkozott a haditengerészettel, volt gépkezelő, hullaházi segéderő, csatorna karbantartó. Önerőből megtanult lengyelül és angolul, Miloszt és Donne-t fordított. Saját verseivel az ötvenes években jelentkezett az undergound Szintakszis folyóiratban, elnyerte Ahmatova pártfogását. Saját bevallása szerint már ekkor emigrációban élt, pedig nem foglalkozott politikával, de nyomasztotta az ... Tovább

Velence vízjele

e-konyv.blog.hu, 2010. október 28., entropic

Az irodalmi Nobel-díj és számos egyéb elismerés ellenére most először találkoztam az orosz származású amerikai szerző nevével, talán azért is, mert Brodskyelsősorban költő volt, én meg sose voltam versrajongó. Ez a könyv viszont nem verseskötet, hanem önéletrajzi ihletésű, lazán összefüggő epizódokból és történet- és elmélkedésdarabkákból álló útikalauz, amely a szerző tizenhét velencei telének élményeiről és Brodsky Velencéhez fűződő viszonyáról ad képet. Leginkább azért érdekelt a könyv, mert Velencéről szól. Nem jártam ... Tovább

Az élet Velencében

Nagyítás, 2010. április 28., Rákh Géza

Nem szeretem, ha valaki úgy ír kritikát vagy recenziót egy könyvről, hogy abban másolni próbálja a górcső alá vett mű stílusát, folytatni próbálja a szöveget ugyanazokkal az eszközökkel. Ez egyrészt azért meddő próbálkozás, mert a jó mű éppen ott ér véget, ahol vége van, másrészt, mert a kritikákat és recenziókat általában kritikusok és recenzensek írják, akik nagyrészt tehetségtelennek bizonyult írók. (Vajon tudunk-e olyanról, aki kritikusnak indult, de mivel rájött, hogy annak nem elég tehetséges, írónak vagy költőnek állt volna?) Joseph ... Tovább

Velence vízjele

Exit, 2009. február 11.

A város, ami egyfolytában pusztul, mégis örökké él. A város, ami tömény giccs, és mégis maga a művészet. A város, ami szanaszét van már írva, festve, zenélve, és mégis mindig találni benne újat. Sorolhatnánk még az ehhez hasonló közhelyeket napestig, de minek, ha van itt valaki, aki tényleg érvényesen járul hozzá a Velencéről szóló nagykönyvtárnyi irodalomhoz. Méghozzá egy nagy író, mi több, költő, a Nobel-díjas Joszif Brodszkij/Joseph Brodsky, aki tizenhét telet töltött Velencében, majd rövidke kötetben örökítette meg gondolatait. Például ... Tovább

A Typotex világa

Új Könyvpiac, 2009. január 29., Tandori Dezső

Városok: Velence, Berlin… adott esetben beledobban a szív csak e városnevek hallatán is a… mibe is? Az öröklétbe, az aktualitásba. És a szerzõk! Említsük elõször a Vízi város épp aktuális krónikását: a Nobel-díjas Joseph Brodsky az, a kötet címe Velence vízjele. Ez a nem felszínes, de inkább mélyrõl-hallgató ötlet ad méltó egybefogást a prózai daraboknak itt. Velencének nagy természetességgel, elemien, evidensen van vízjele, víz-jele, mert a város a víz jegyében áll. (Mellesleg, de nem mellék-soros említem a kedvenc sorozatot, szerzõ ... Tovább

Velencei reflexiók

Élet és Irodalom, 2009. január 23., Somhegyi Zoltán

Velencéről mindenkinek van véleménye, még annak is, aki maga sosem járt ott. A város valóban állásfoglalásra késztet: az írók és képzőművészek versenyben dicsérik szépségét, vagy a keményebb fából faragottak dekadenciájáról, műviségéről értekeznek. Megszámlálhatatlanul sok képzőművészeti és irodalmi alkotás főszereplője vagy színhelye. Tetszetősségét mutatja az is, hogy a veduta egyik hazájáról van szó. Bár, ki tudja, talán az is elősegíti ezt a vélemény-tömkeleget, hogy éppen egy ennyire dokumentált városról van szó, ... Tovább

Joseph Brodsky: Velence vízjele

Magyar Narancs, 2009. január 22., kkl

Régi meggyőződésem, hogy Velencéről lehetetlen úgy megszólalni, hogy elkerüljük a közhelyeket, a dilettantizmust, a túlcsorduló érzelgősséget, a giccset, illetve a tautológiát. E város ugyanis egyfelől túltelíti esztétikai befogadóképességünket, másfelől viszont a kreativitás, az emberi találékonyság, végső soron pedig a gondolkodás emlékműve, sőt maga az ábrázolt-felépített gondolat. Mindezek együtt csábítanak a fentebb említett hibákra és mértéktelenségekre: Velence a szuperlatívuszok melegágya. Az ... Tovább

Velence elméletben, és gyakorlatban

Bartók Rádió, Irodalmi Újság, 2008. október 18., daedalus

Ha hihetünk Kantnak, aki szerint az esztétikai élvezet nem más, mint a képzelet és az értelem szabad játéka, akkor ennek legideálisabb helyszíne minden bizonnyal Velence, s nem is annyira a városban olyannyira túltengő művészeti alkotások miatt, hanem azért is, mivel maga a város, fokozhatatlan abszurditásával, ugyanakkor kétségbevonhatatlan valóságosságával folyamatos gondolkozásra készeti az embert. Hiszen itt lenni, vagy néhány napot itt tölteni olyannyira különbözik mindennapi életünk tapasztalataitól, hogy miközben az utcákat ... Tovább

A víz, a köd és a hideg

NOL, 2008. szeptember 27., Zappe László

A kis könyv főszereplői - a vízen kívül természetesen - a köd és a hideg. Meglepő lenne, ha nem Joseph Brodsky írta volna. Akit költőként különben Joszif Brodszkijként ismerhetünk, és akit ezúttal nem a szokásos anglománia írat angol nevén, hanem mert miután 1972-ben kiutasították a néhai Szovjetunióból és az Egyesült Államokban telepedett meg, prózát angolul írt. Így a Watermark című kis kötetkét is, amelyet most magyarul Velence vízjele - talán túlmagyarázó, de szépen alliteráló - címmel adott ki a Typotex, Hetényi Zsuzsa szép és gondos fordításában, ... Tovább

Legnagyobb hatással

Új Könyvpiac, Darvasi Ferenc

Az Új Könyvpiac 2009. január-februári számának "Legnagyobb hatással?" című rovatában a lapban rendszeresen publikáló szerzők indokolják meg, melyik, 2008-ban megjelent könyv volt rájuk a legnagyobb hatással.Darvasi Ferenc kedvence Joseph Brodsky: Velence vízjele. "Brodsky, az "orosz költő és angol esszéista" könyvét csak fenntartásokkal említhetem a tavalyi év kedvenceinek élén, hiszen eredetileg 1992-ben jelent meg New York-ban, a 2008-as dátum csak a magyarra fordítás örvendetes eseményét jelzi. ... Tovább

Joszif Brodszkij: Velence vízjele

Szombat

1977-ben egy novemberi délután a Londra szállodában, ahol a „Másként gondolkodók biennáléja” jóvoltából tartózkodtam, felhívott Susan Sontag (1.), aki a Gritti-ben lakott, szintén a rendezvény vendégeként. „Joseph, mit csinálsz ma este?” – ,kérdezte. „Semmit. Miért?” – feleltem. „Hát csak összefutottam ma a piazzán Olga Rudge-dzsal (2.), ismered?” „Nem. Aki Pound (3.) barátnője volt?” „Az”. És meghívott ma estére, és nem akaródzik egyedül menni. Nincs kedved velem jönni, ha nincs jobb dolgod?” Nem volt jobb dolgom, és azt feleltem, ... Tovább

Egy város felemelkedése és süllyedése. Velence mítoszai

Könyvhét, Laik Eszter

„S egyszerre... fenn!... a menny gyulad ki kék világu és négyfelől a nagy szigetváros kitágul, mely ég és víz között gyémántos fényben áll” Babits Mihály: San Giorgio Maggiore E páratlan történelmű és földrajzi helyzetű város, mely kezdetben önálló állam volt, s csak a napóleoni hódítással veszített el függetlenségét, mára egy veszélyeztetett, lenyűgöző zárvány lett a turistaáradat ostromában. Ha „csupán” könyvekben ... Tovább