Egyszemélyes tisztítótűz

« Vissza a könyvhöz

Ha a kötetborító rövid, a szerzői életutat ecsetelő ismertetője nem árulná el nekünk, hogy Zeh az írói mivolta mellett komoly jogászi karrierrel is bír, az Újév című regény történetét megismerve azt gondolhatnánk, hogy pszichoanalitikus végzettségű tollforgatóval van dolgunk.

Azt, hogy micsoda poklok rejtőzhetnek az első ránézésre tökéletes élet mögött, egy, látszólag mintacsaládot fenntartó férj és apa kifogástalannak tűnő mindennapjai közötti résekben megbújva, a német szerző, Juli Zeh megrázó regénye a maga különleges narratíváján keresztül tárja elénk.

Ha a kötetborító rövid, a szerzői életutat ecsetelő ismertetője nem árulná el nekünk, hogy Zeh az írói mivolta mellett komoly jogászi karrierrel is bír, az Újév című regény történetét megismerve azt gondolhatnánk, hogy pszichoanalitikus végzettségű tollforgatóval van dolgunk.

A főhős, a középkorú, két kisgyermekét a feleségével, Theresával együtt szeretetben, jólétben és békességben nevelő Henning valódi énjét, az „egyszemélyes tisztítótüzét” (39.) Zeh ugyanis olyan aprólékos műgonddal, ráadásul oldalról oldalra újabb és újabb, egyre vészjóslóbb információkat adagolva tárja elénk, ami valóban felér egy pszichoanalízissel. Hisz kezdetben a szerző különleges narrációs technikájának köszönhetően csak az derül ki, hogy annak ellenére, hogy Henning és a családja számára Lanzarote szigetén, egy év végi üdülés során „jól ment minden, szinte tökéletes volt” (18.), a férfi súlyos pánikrohamokkal küzd, amit csak AZ-ként emleget. AZ folyamatosan „szagot fog”, „nyújtóztatja a tagjait”, „ugrásra készen áll”, majd „támad” (34–35.), s Juli Zeh a regénye első felében épp azzal tartja fenn az olvasó figyelmét, hogy ezzel a családi idillel élesen ütközteti a férfi a betegségnek kiszolgáltatott állapotát. Így folyamatos feszültségben tartja, egyben arra készteti a befogadóját, hogy ne tudjon szabadulni az őt foglalkoztató kérdéstől: miért és hogyan támadhatja meg és tarthatja fogva ilyen körülmények között Henninget AZ?

Ez a feszültség aztán nemhogy oldódna, hanem tovább fokozódik, amikor a főhős egy önként vállalt – mint kiderül – terápiás célból abszolvált biciklitúra végpontján megrázó élmény részese lesz. Ennek a „kellékei” – a szintén a mélylélektan szimbólumaiként felfogható attribútumok: fekete pókok, ajtó, mély gödör – idézik fel benne a kora gyermekkori, a húgával, Lunával együtt átélt traumája részleteit, amelynek kibontása visszafelé fogja a befogadó felé érthetővé tenni AZ Henning életében való jelenlétét.

A kötet második részében felvázolt, gyermekkorban átélt borzalmas, majdnem a két testvér életébe kerülő „kaland” pedig – amikor egy súlyos konfliktusuk után Henning és Luna szülei egy napra magukra hagyták őket – szintén pontos látlelete egy kisgyermek ebben a helyzetben bekövetkező félelmeinek. Zeh valóban képes egy ötéves kisfiú szemszögéből láttatni mindazt, amit egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben a világról még szinte mit sem sejtő gyermek átélhet. Azt az önmagában hosszú éveken, akár évtizedeken át kiheverhetetlen rettegést, amit az vált ki, hogy a szülei lehet, hogy nem pusztán eltűntek, hanem egyenesen meghaltak. Ráadásul mindezt miatta tették, mert rosszul viselkedett. Sőt, még az is lehet, hogy „másik gyerekeket kerestek maguknak” (136.), ami nem is csoda, hisz „Luna tényleg gyakran idegesítő, Henningnek pedig sokszor nem sikerülnek úgy a dolgok, ahogyan szeretné” (uo.).

S ha mindez az önváddal tetézett félelemérzet nem volna elég, ezt ennek a kisfiúnak ráadásul palástolnia is kell, kéne, hiszen vele van a még nála is kisebb és „értetlenebb” húga, akire most már neki kell vigyáznia. Azaz ebben a számára rémisztő helyzetben egy nap leforgása alatt felnőtté is kéne válnia: nemcsak ellátni, etetni, itatni, altatni kéne a kétéves húgát, de azt is mutatni, hogy minden rendben van, és hogy „anyu mindjárt jön” (119.).

S miután megértjük Henning AZ-át, a szerző továbbra sem „kímél” bennünket: még egy olyan csavarral él a történetben – a fiú anyjának nézőpontját a szüzsébe emelve –, amely ismét teljesen más megvilágításba helyezi az egykori traumát, s vele Henning visszaemlékezését is. Ilyenformán nem csoda, hogy – ahogyan azt a fülszövege ígéri – ez a könyv, miután befejezzük, valóban „még sokáig nem ereszti el az olvasóját”.