Őrülten és halálosan
„Semleges vagyok. Senkinek sem szurkolok. A dolgoknak mindig két oldaluk van. Semmi sem teljesen fekete vagy fehér. Az idő egyértelmű állásfoglalás után kiált, mondják a barátaim és ismerőseim mindkét oldalon. Háborúban nincs mind-mind, csak vagy-vagy létezik. Vagy velünk, vagy ellenünk. Én egyik lábammal az egyik táborban állok, a másikkal a másikban. Leginkább persze jobb lábon. Gerhard táborában.”
Fojtogató atmoszférájú regény egy őrülten szerelmes és végtelenül naiv nőről a második világháború borzalmainak kellős közepéből.
Egyetlen végtelenül hosszú fejezetben leírt rémálom, amelyből úgy tűnik, szinte lehetetlen felébredni.
1942 őszén Harriet, a 33 éves dán hadiözvegy vonattal Münchenbe utazik nemég elhunyt pilóta férje katonatársához és annak dán származású feleségéhez.
Az asszonyt teljesen elvakította a tökéletes férfi ideálját megtestesítő Gerhard elvesztése, képtelen felfogni, hogy elesett a finn-szovjet frontvonalban.
A sokkos állapotban lévő nő gyermekeit is hátrahagyva Németország felé veszi az irányt, hogy ő is kivegye a részét a háborús kötelezettségek teljesítéséből.
A Luftwaffe tisztjének és családjának fényűző otthonába érve testközelből ismeri meg a náci birodalom mindennapjait, melyek merőben eltérnek az általa elképzelt eszményi képtől.
Az első néhány napban még csak meglepődve és kétségekkel telve figyeli a ház eseményeit, az alsóbb rendűnek tartott, szinte nem is emberként kezelt szovjet háztartási alkalmazottakkal szembeni bánásmódot, ám az idő előrehaladtával egyre több kegyetlenséggel és embertelenséggel kénytelen szembesülni.
Ahogy telnek a napok a háború borzalmas valósága szép lassan beszivárog a mindennapjaiba. Repedezni látszik a kiváltságos helyzetben lévő vendéglátói irigylésre méltó házasságáról és a nácizmus eszményítéséről korábban alkotott képe, rádöbben, hogy a csillogó felszín mögött tényleg a pokol lakozik.
Ez a felismerés teljesen letaglózza és semmire sem vágyik jobban, mint hogy visszatérhessen a gyerekeihez, de ez háborús időkben korántsem olyan egyszerű, mint ahogy ő elképzelte.
Olvasóként ennyi év távlatából teljességgel érthetetlenek Harriet cselekedetei. Utólag persze már könnyű okosnak lenni, de a szerzőhöz hasonlóan mi sem tehetünk mást, mint hogy megpróbáljuk elfogadni döntéseit és vele tartani ebben az eszement utazásban.
A fejezetek nélküli, sűrű, tömör 400 oldalas szöveg ugyanúgy fogva tart bennünket, mint ahogy Harrietet az ábrándképei.
Kirsten Thorup egyáltalán nem kíván állást foglalni, így az eseményeket mindvégig csak a főhősünk szemüvegén keresztül látjuk.
Rendkívül tárgyilagos és szívbemarkolóan realisztikus mondatai tökéletesen visszaadják, hogy a háború milyen mértékben képes eltorzítani az emberek józan ítélőképességét.
A nő pontos naplófeljegyzései és őszinte belső monológjai úgy tárják fel előttünk a legsötétetebb emberi gyarlóságokat, hogy végül már alig kapunk levegőt.
Az Őrülten és halálosan remekül rávilágít arra, hogy hová vezethet az emberi ostobaság vezérelte csordaszellem, a gondolkodás és feltételek nélküli elvakult hiszékenység.
Kíméletlen és kellemetlen, de mindenképpen olvasásra érdemes az Északi Tanács Irodalmi Díjával kitüntetett kötet. Remélem, hogy a @Typotex_Kiadó hamarosan elhozza a trilógia következő részét is a hazai olvasóközönséghez.
