Hogyan szerettem ki a dizájnból
„Így temettem apám hamvait egy fekete gránitkockába. Az egyik oldalára rávésték a nevét. A betűtípus: Futura, Verzál. Kétszer öt betű, elegánsan arányos sorban, ahogy szerette. Büszkeség töltött el. Szép volt az urna. Az volt a baj, hogy az egyetlen ember, aki értékelni tudta volna, az egyetlen, akinek számított a véleménye, már nem élt.”
Esszék és elmélkedések gyűjteménye a dizájnról, a tervezésről, valamint Marcin Wicha fiatalkoráról és munkatapasztalatairól.
Amíg az Amit nem dobtam ki az anyától való búcsúzás regénye, ez a kötet az apának állít emléket.
Építész édesapja életében rendkívüli jelentőséggel bírt az esztétikum, ami a szocialista Lengyelország rút tömegtermékei között komoly kihívások elé állította a családot.
Annak köszönhetően, hogy az apa nem tűrte meg a lakásban a csúfos tárgyakat, az író egy olyan saját kis univerzumban nőhetett fel, ahol a harmonikus szépség iránti igénye teljesen természetes módon fejlődhetett ki.
A kötet első részében ezeket az édes-bús gyerekkori emlékeket eleveníti fel, sok apró tragikomikus élethelyezetet felidézve tiszteleg az apa emléke előtt.
A második rész a rendszerváltozás és a kapitalizmus térnyerésének időszakát meséli el. A szerző ezidőtájt egy reklámügynökség grafikusaként testközelből ismerhette meg az új idők által generált változó megrendelői igényeket. Részese lehetett annak, ahogy a dizájn egyetlen céljává a minél nagyobb haszon megszerzése vált.
A harmadik egység a dizájn mai szerepére és a tárgyakhoz való hozzáállásunk változására összpontosít, melyen keresztül olyan kérdésekre is keresi a választ, hogy mi lehet a dizájn valódi célja, milyen mértékben áll a társadalom és/vagy a hatalom, a média, a marketing szolgálatában.
A rövid, alig néhány oldalas kis fejezetekből, anekdotákból álló kötet így amellett, hogy egy könnyed stílusban megírt rútság elleni esztétikai kiáltvány, a 20. századi lengyel politikai és társadalmi berendezkedésének lenyomata is.
A rengeteg lengyel kultúrtörténeti utalás ellenére mégis nagyon könnyen azonosulhatunk ezekkel a szarkazmusban bővelkedő epizódokkal, mivel a magyarországi viszonyok nem sokban különböztek, különböznek a szerző által leírtaktól, így a dizájn szó vizuális megjelenései is hasonló emlékeket idéznek fel bennünk.
A minimalista, sötét tónusú borító igazi telitalálat volt a @Typotex_Kiadó részéről, tökéletesen visszatükrözi a könyv egészének mondanivalóját és hangulatát.
A Hogyan szerettem ki a dizájnból remek olvasmány, amely véleményem szerint nem csak a dizájn szerelmeseit, de azokat is magával ragadhatja, akik hozzám hasonlóan szívesen lennének részesei egy fekete humorral fűszerezett, tipikusan „keleti blokkos” időutazásnak.
