Kínai termosz temetkezéshez, pezsgősdugó a fegyvergyárból – könyv született a közép-európai dizájn rögvalóságáról
Marcin Wicha Hogyan szerettem ki a dizájnból című műve apró, de jól kibontott megfigyelések füzére.
„Gyerekkoromban hétköznapi látvány volt: megkövült cementeszsákok. Építési területek környékén voltak észlelhetők. Miért nem tudták vízálló zsákokba pakolni azt a cementet? Nyilván nem volt fólia. Miért nem rakták tető vagy ponyva alá? Ez a huszadik század titka marad.”
Marcin Wicha lengyel grafikus-író apró, de pontos megfigyeléseiből összegyúrt rövid, kifinomult esszészövegei is olyanok, mint egy kaleidoszkóp képei. A szerző műveltsége, humorérzéke és irodalmi tehetsége ezúttal is üdítő. Megmutatja, hogy a dizájn nem is olyan makulátlan, amilyennek látszik, és ezt a koromfekete borítóval is jelzi.
A miniesszékből összeálló kötet temetkezési jelenettel kezdődik: a szerző urnát próbál választani építész apja hamvainak, akinek a tárgyak minősége alapvető fontosságú volt. Ehhez képest az urnák milyenek? Mintha görög váza és kínai termosz kombinációjából állnának össze, rútak és giccsesek, az ateista apának ráadásul kereszttel is meg kellene békélnie.
A helyzet ismerős. Wicha személyesen megtapasztalhatta a ’89 utáni lengyel esztétikai valóságot, amikor reklámügynökség grafikusaként dolgozott. Írásaiban fanyar, hamisítatlan közép-európai humorral ecseteli, milyen esztétikai kompromisszumokat kötöttünk a választék hiányában, és kötünk, mert akkora a választék, hogy nehéz döntenünk, és a harsány színek kavalkádja hogyan ül tort az egyszerűség felett.
Még a médiára is kitér, szóvá téve, hogyan szorították ki az érzelmek a tényeket. Wicha, a sokoldalú alkotó, esszéista még Paul Virilio hírhedt hadtápos történetét is megidézi: „Elolvastam egy orosz védelmi szakértő előadását. Elmondta, hogy a szovjet gyárakat a harmincas években felkészítették a fegyvergyártásra való átállásra. (…) A sodort dohánypapír hüvelyét és a száraztésztát 7,62-es méretezésbe gyártották, hogy a gépeket háború esetén át lehessen állítani töltényhüvelygyártásra. A Szovjetszkoje Sampanszkoje palackját záró dugók ugyanolyan átmérővel készültek, mint a vadászgépekbe telepített fegyverek.”
A fordító Mihályi Zsuzsa remek értelmező lábjegyzetekkel hozza közelebb a lengyel–magyar dizájnvalóságot. A szerzőnek ez a magyarul megjelent második kötete, az Amit nem dobtam ki című elsőt szintén a Typotex adta ki.
__
