Apám könyvtára
„Megjegyzés a jövőbeli Ragnar Helgi Ólafssonnak: „Fontos! Ha könyvektől akarsz megszabadulni, ne nyisd ki vagy lapozd át őket, olvasni meg végképp ne kezdj!”
Most már persze késő volna követni ezt a szabályt, de majd legközelebb – legközelebb, amikor meg kell szabadulnom egy könyvtártól, vigyázni fogok, nehogy kinyissam a könyveket, különben nem tudnám tartani a feladat elvégzéséhez szükséges érzelmi távolságot.”_
A szerző 2016-ban nehéz feladat előtt áll, anyja költözése miatt kénytelen felszámolni 8 éve elhunyt apja 4000 kötetes könyvtárát. Az apa mentségére legyen mondva, hogy a szülők évtizedeken keresztül egy kiadót vezettek, így a könyvek egy részét az el nem adott példányok teszik ki. Ragnar Helgi Olafsson naivan azt gondolja, hogy minderre elegendő lesz egy hétvége, hiszen csak dobozokba kell pakolni mindent, majd elszállítani a megfelelő helyre.
Csakhogy elköveti a legnagyobb hibát, amit egy könyvszerető ember tehet: belelapoz a kötetekbe. Persze tudja, hogy ezzel a vesztébe rohan, hiszen az amúgy is koncepció nélküli takarítási projektet ez a meggondolatlan lépése szinte lehetetlen küldetéssé változtatja.
Ettől a pillanattól kezdve az emlékeké, az emlékezésé lesz a főszerep. Egy apró mozaikdarabkákból álló kusza gondolatfolyammá a könyvekhez fűződő viszonyunkról, a múlandóságról, a személyes- és irodalmi örökségről, az értékek és értékrendek változásáról.
Egy olyan időutazás részesei lehetünk, amelyen keresztül nemcsak az izlandi irodalom története, de a szerző családjának múltja, nagyszülei, szülei élete is megelevenednek a lapokon.
A kötet külön érdekessége, hogy az eredeti izlandi kiadás a szerző által alapított Tunglið Forlag mikrokiadó 10. évfordulója alkalmából jelent meg, ezúttal is tartva magukat a mindössze 69 darabos limitált példányszámhoz. A kiadó a kezdetektől fogva minden kötetet csak egy napig árusít, ha az este végére nem fogy el mind a 69 példány, akkor a maradékot bezúzzák. Ez a megoldás első hallásra furcsának tűnhet, de a könyv ismeretében teljesen érthető.
Az Apám könyvtára egy humorral fűszerezett melanolikus hangulatú óda a könyvekhez, könyvtárakhoz és magához az irodalomhoz. Egyúttal méltó búcsú az apától, akinek a könyvek szeretetét köszönheti.
Úgy vélem, hogy minden hozzám hasonló papírkönyveket gyűjtögető csodabogárnak kötelező olvasmány!
Én pedig megpróbálom jól az eszembe vésni az intelmeit és igyekszem 4000 kötetnél kevesebb könyvhalmot továbbörökíteni a gyerekemnek.
