Szabolcsi Bence válogatott írásai
Könyvhét, Frideczky Frigyes
Szabolcsi Bence válogatott írásai
A világhírű zenetudós, a Baumgarten-, Herder- és kétszeres Kossuth-díjas Szabolcsi Bence életműve szinte felmérhetetlen. Végzettsége és tevékenysége végtelenül sokrétű. Tudományos munkáinak, népszerű könyveinek száma megközelíti a százat, s ő adta (Tóth Aladárral) a hazai olvasók kezébe az első, átfogó (kétkötetes) magyar nyelvű Zenei Lexikont 1930-31-ben. Miközben megteremtette a korszerű magyar zenetudományt, gondoskodott annak továbbviteléről is, megteremtve a budapesti Zeneművészeti Egyetem zenetudományi tanszakát.Ez az 1919-től, a szerző 1973-as haláláig megírt 88 kisebb-nagyobb tanulmányt, újságcikket magában foglaló kötet "az első jelentős dolgozattól a legutolsó megjelent publikációig felöleli e tudós életművét; számos írás most jelenik meg először kötetben." A könyv szerkesztője, aki egyben a szöveg és gazdag jegyzetanyag gondozója, a fiatal zenetörténész-, zeneesztéta-gárda egyik tehetséges tagja. Wilheim András alapos, mindenre kiterjedő kutató munkájára jellemző, hogy a már egyszer nyomtatásban megjelent anyag mellett felkutatta a hagyatékból a még lappangó kéziratokat, hogy ezzel teljesebbé tegye ezt a tengernyi mennyiségű, sok irányba távlatosan előremutató, ezerszínű életművet.
Szabolcsi fő kutatási témái közül itt reprezentatívan megjelenik a mozarti életmű szellemi lényegére rátapintó felismerés. Liszt Ferenc estéje kapcsán - Bartókhoz hasonlóan - rámutat az idős Liszt forradalmian új zenei kísérlete nyomán keletkezett új hangzásvilágú szerzeményeinek jelentőségére a XX. századig előremutatóan. Szabolcsi legdöntőbb gondolatköre: a magyar népzene régi-új friss forrására alapozva Bartók és Kodály alkotóművészete miként tudott hidat verni Kelet és Nyugat, Ázsia és Európa között, s ezáltal miként vált zenéjük szerves részévé a világ zeneművészetének. E tézis alapforrását kutatva, Szabolcsi maga is messzire tekintő kutakodást végzett és számos tanulmányt tett közzé a közép-ázsiai eredetű dallamok és a népvándorlás kori elemek felszívódásáról és jelenlétéről a magyar népzenében.
Reméljük, hogy Szabolcsi Bence tudományos érdeklődése és írásművészete eme sokoldalúságát, sziporkázó szellemiségének szépségét elénk tárva, Wilheim András felkeltette az újra elolvasás kívánságát az olvasóban - s ezzel gyümölcsözővé érett, elégtételt nyert fáradhatatlan munkája. A szerkesztő utószava és alapos névmutató zárja a kötetet.
Frideczky Frigyes
