Hah!
Az ember, bár az egyetlen olyan élőlény, amely tudatában van élete végességének, mégis hihetetlenül nehezen képes feldolgozni a halált, szerettének elvesztését. És természetesen ezen kívül, ahány kultúra, annyi különféle nézőpont meg felfogás, és annyiféleképpen nézünk szembe az elkerülhetetlennel. A fiatal török írónő, Birgül Oğuz, saját édesapja elvesztését szerette volna feldolgozni az igen különös, Hah! című kötetében, amely „gyászmunka” nemcsak a földrajzi távolság és a szerző muszlim hite miatt nehezen értelmezhető nekünk, európaiaknak, hanem amiatt is, mert ebben a karcsú kötetben szereplő szövegek több műfajból kerülnek ki: szabadversekkel, tudatfolyamokkal, rövid elbeszélésekkel is találkozhatunk.
Oğuz könyvében a gyász mindent felülír és mindent kitöröl, és bár vannak párbeszédes részek, van minimális történet, ezek mégsem kapnak igazán hangsúlyt, hanem mindent elborít a visszavonhatatlan és megmásíthatatlan fájdalom, a gyász érzése, amit nehéz, szinte lehetetlen szavakkal kifejezni. Az ember nem is nagyon tudja megfogalmazni a gondolatait, legfeljebb egy sóhaj marad: Hah! Ennek a meghatározhatatlan műfajú könyvecskének a befogadása nem egyszerű feladat, mindenképp megosztó lesz, de egy próbálkozást azért megér.
