A fehér térkép
„Vénkisasszonyok voltak. Elbeszélések, balladák és családtörténetek szomorú szereplői.”
Történelmi keretek közé álmodott északi mese két nőről, akik nem féltek kiállni az álmaikért.
Az írónő az Anyám ajándékaiból, illetve a Lélegezzből már ismerős, lassú folyású, halk szavú narratíván keresztül mutatja be Hanna és Bertha élettörténetét.
Cecilie Enger véleményem szerint igazán ért a női lélek rezdüléseinek ábrázolásához, finom ecsetvonásokkal rajzolja meg a két úttörő és bátor nő portréját, akik közel ötven évig voltak egymás társai a munkában és a szerelmi életben egyaránt.
A hagyományos női szerepektől gyökeresen eltérő életmódjuk a 20. század hajnalán még Norvégiában is megdöbbentette az embereket. Abban a korban, amikor a nő egyetlen elképzelhető életcélja a házasság és az azzal természetesen együtt járó gyerekszülés lehetett nem csoda, hogy csak hosszú évek kemény munkája árán tudtak betörni a férfiak uralta üzleti világba. A másik iránt érzett szerelmüket pedig még szinte egymásnak sem merték bevallani, hiszen a korabeli közfelfogás szerint az még bűncselekményként elítélendő kategóriába tartozott.
Az írónőnek nincs szüksége hatásvadász jelenetekre, hogy átérezzük Hanna és Bertha döntéseinek nehézségeit, a saját gyermekek utáni ösztönös sóvárgást, az üzleti élet miatt felvett férfias maszk mögötti lelki vívódásokat.
Az előítéletekkel és konvenciókkal bátran szembeszállva kitaposták az utat az elkövetkezendő nemzedékek számára, de ez bizony sok nehézséggel, fájdalommal és veszteséggel járt.
A fehér térkép giccsmentesen mutatja be a két skandináv nő megható szerelmének történetét. Az írónő Hanna és Bertha formabontó életútján keresztül arra bátorítja az olvasót, hogy merjünk a vágyaink szerint élni.
