A géniusz, a profán és a mágia
Giorgio Agamben kultúrtörténész és filozófus e kötete azokat a tanulmányait gyűjtötte össze, amelyek ötletszerűek, kis esszék egy-egy szokatlan, különös kulturális vagy emberi jelenségről, amelyet azután a szerző sajátos és eredeti módon világít meg. Ma már nem divat ennyire szabadon gondolkodni, a filozófusok is előzményekre és szakmai szövegkörnyezetre építenek, vagy valamilyen rendszerben igyekeznek nyilatkozni. Agamben eltűnődik dolgokon, rendszerint visszatekint az antikvitásra, hivatkozik egy – egy gondolkodó valamely tételére, végül mindig kifut korunk irodalmára, médiaviszonyaira, emberi életérzéseire. 10 kis tanulmánya ezért izgalmas, helyenként nagyon ösztönző és vitára is ingerlő olvasmány. A legnagyobb írás a címadó (de a címtől kicsit eltérően: A profanizáció dicsérete) valószínűleg a legjellemzőbb is, ez valamiféle nyelvi játék, a szent és a köznapi, a világi közötti elkülönülést, ami a szakrális dolgok szükségszerű feltétele, szerinte áttörni képes a játék, amely az alkalmi, helyenként egyéni átalakítás gyakorlata, ami lehetővé tesz valamilyen új emberi használatot és megnyitja a további összefüggések keresése számára. A szerző szerint a vallás, a religio nem a religare (újra összekötni) hanem a relegere (újra olvasni, újra értelmezni) latin igéből származik, és ebben a folyamatban történik a profanizálás, amit a szerző pozitív folyamatnak tart.
Hasonlóan könnyed, de mélyértelmű a géniusz értelmezése egy másik tanulmányban, a rómaiak szerint mindenkire vigyáz egy szellem, ez a szellem jelen van az alkotás és az élmények folyamatában, feszültséget teremt az énnel, valamiféle személytelenségi elv, amely a lelki életben sajátosan nyilvánul meg. A mágiáról írt tanulmány a gyermeki gondolkodásban követi a világ varázslásos, mágikus befolyásolásának, uralásának vágyát.
De van szó a tanulmányokban a paródiáról, a fényképek befejezett pillanatiságának rejtelmeiről (a szerző az utolsó ítéletet asszociálja ehhez), a paródia különféle művészettörténeti elemzéséről és még sok más kérdésről. Agamben művésze a nyelvnek, fogalomhasználatnak, nagyon elvont és nagy ugrásokkal fogalmazó stílusa mégis világos, a fogalomhasználata pontos. Nem akar meggyőzni, hanem felvet és körüljár dolgokat. A humán jelenségek iránt érdeklődők bizonyára szívesen fogják olvasni.
