Harald Voetman: Plinius szerint a világ
A fiatal kora dacára már többkötetes dán író és klasszika-filológus, Plinius fordítója ezúttal a maga látszólagos szabálytalanságában is szabályos fikciós művet rakott össze az általa kutatott nyersanyagból. Az alkotó munkát szerény siker koronázta, s az eredetileg Éberség címen megjelent kisregény gyakorlatilag egymásra reflektáló monológok, sokszor direkt vagy rejtett idézetek dialógusából áll össze kétségtelenül élvezhető és jól olvasható egésszé.
Az idősebb Plinius, kora híres természettudósa élete és írásai kiváló ürügyet teremtenek az írónak ahhoz, hogy a maga naturalisztikus nyerseségében mutassa be a mai szemmel rettenetesnek és barbárnak tűnő római civilizációt, mely a maga korában és a világ eme fertályán versenytárs nélkül képviselte a legkorszerűbb világrendet. A megfelelő párhuzamok levonhatók —nem lesz bennük semmi revelatív, miképpen a kort jellemző durva szexualitás és nyers erőszak bemutatása is csak azoknak meghökkentő, akik tényleg csak a kardozósszandálos filmekből hallottak felőle. Ugyanakkor a szerzőt letisztult stílusa, látszólagos hideg szenvtelensége emeli az ókori/római tárgyú igényes lektűrírók (például az Égijeit jegyző Révay józsef fölé. Az élvezetesen és gördülékenyen fordított könyv méltatásánál meg kell említenünk, hogy voltaképpen teljesültek a könyvsorozat címének (Science In Fiction) ígéretei is: a rengeteg, főképp pliniusi vendégszöveg mellett a könyv mintegy függelékként tartalmazza a másik főszereplő, az unokaöcs ifj. Plinius beszámolóját a „kora ellentmondásait magában hordozó", tudós nagybácsi halálának körülményeiről. S ez bizony a fennmaradt leghitelesebb, vulkanológiai szempontból számtalanszor végigelemzett leírás a Vezúv nevezetes, Kr. u. 79-es, a jeles auktorokról pliniusi típusúnak elnevezett katasztrofális kitöréséről.
