A prófétálás adománya

„Amikor beszélgetőtársunkat hallgatjuk vagy könyvet olvasunk, ne tulajdonítsunk nagy jelentőséget az egyes szavaknak, vagy akár egész mondatoknak sem. Felejtsük el az egyes gondolatokat, még a következetesen kifejtett eszmékkel se számoljunk. Emlékezzünk rá, hogy beszélgetőtársunk hiába akarná, nem fejezhetné ki magát máshogyan, csakis kész szófordulatok segítségével. Figyeljük arckifejezését, hangjának intonációját – ez majd segít a szavakon áthatolva eljutni a lelkéhez. Nemcsak az elmondott szavakból, de még a leírt könyvből is kihallhatjuk a szerző hangját, sőt, hangszínét, s észrevehetjük tekintetének és arckifejezésének a legkisebb árnyalatait is. Ne próbáljuk ellentmondásokon érni, ne vitatkozzunk, ne követeljünk bizonyítékokat: csak hallgassuk figyelmesen.”

Lev Sesztov többnyire közvetett módon, az általa tárgyalt hősök szavaival és sorsával érzékelteti saját világlátását. Az írók, filozófusok személyiségének rejtett rétegeit kutatja, gondolkodói magatartásokat rekonstruál. A fő mérce számára a művekből kirajzolódó magatartás hitelessége: az, hogy – Kierkegaard szavaival élve – képesek-e azokban a kategóriákban gondolkodni, amelyek keretei között élnek. A múlt század első évtizedének végén született a kötet három, különböző műfajú írása. A publicisztikába hajló Dosztojevszkij-cikk, a töredékességet vállaló, minden gondolkodási klisét megkérdőjelező kisesszéfüzér és a nagy ívű, egész életpályát bemutató Ibsen-tanulmány egyaránt ironikusan szól a modernkori prófétálás csábításáról.