Tristan és Isolde
Operaélet 2001. január, K. I.
A múlt században Wagner Trisztán és Izolda című zenedrámájának nemcsak a zenéjét méltatták a legmagasabb fokon, hanem a szövegét is a német irodalom legjobb alkotásai közé sorolták. Később ez az értékelés megváltozott: míg az opera zenéjét ma is a legnagyobb remekművek között tartják számon, a szövegkönyv - irodalmi szempontból - már elavultnak hat. Ezt magam is úgy éreztem, amikor elolvastam a Trisztán új magyar fordítását, amely most jelent meg kétnyelvű kiadásban. A fordító, Jolsvai Nándor hatalmas munkát végzett: a szöveg mennyiségileg is sok, gondolatiságban igen gazdag és nemcsak a rímeket, a versek ritmusát kell benne figyelembe venni, hanem az alliterációkat is, amiket Wagner olyan előszeretettel használt. A feladat nagyon nehéz, választani kell: a magyar szöveg stílusa a múlt századi eredeti német mintát kövesse, vagy a mai követelményeknek feleljen meg, korunk beszélt nyelvéhez közelítsen. Jolsvai inkább az első megoldás mellett döntött, a verselés kötöttsége is efelé terelte, így fordításának nyelvezete a huszonegyedik század küszöbén eléggé régies hatást kelt. Néha olyan sorokat is lehet benne olvasni, aminek nincs sok értelme: "Am Obermast di Segel ein", "A főárbocról eresszétek le a vitorlát" - mondják a matrózok, ami az új fordításban így hangzik: "A főkötélt most oldjad el". A fordító bizonyára színpadi előadásra szánta munkáját, remélhetően egyszer hallható is lesz ebben a formában. Azt viszont kétlem, amit a szerző az utószóban ír, nevezetesen, hogy műve kiváló segítség lehet hanglemez vagy rádióközvetítés hallgatása közben. Erre a célra sokkal jobban megfelel egy mai nyelvezetű, pontos nyersfordítás.
